Kedves Vendégeink / Érdeklődők!

 

Szeretnénk bemutatni Nektek szervezetünk tagjait, akik segítenek benneteket az első kapcsolatfelvételtől kezdve, az időpontok egyeztetésén keresztül addig, amíg eljöttök hozzánk és Natália elkészíti számotokra a ShenMen, a Migrén és a DéNa piercinget és még az aztkövető időszakban is! A legtöbbünkkel már találkozhattatok, amennyiben jártatok nálunk budapesti, vagy győri állandó szalonunkban, illetve valemelyik korábbi kitelepülésünkön, de vagyunk páran, akik elsősorban háttérfeladatokat végzünk.

Fontos leszögezni, hogy a piercingek minden esetben Natália keze által, az Ő egyedi képességén, adottságán, érzékén keresztül készülnek el, azonban a többi feladatot kollégái végzik, akik a szükséges adminisztrációs, higiéniai és egyéb teendővel járulnak hozzá a már kialakított és jól bevált folyamatokhoz, hogy minden zökkenőmentes lehessen és Ti maradéktalanul elégedettek legyetek!

Ismerjétek meg kollégáinkat, ismerjetek meg minket!


  

Natália

ShenMen, Migrén és DéNa piercing készítő szakember
A ShenMen piercing® alapítója

tulajdonos - ügyvezető igazgató

Natália az egyetlen, aki Magyarországon az eredeti ShenMen, Migrén és DéNa piercinget elkészíti számotokra
egyedi képessége, adottsága, és egyedülálló tapasztalata által a saját módszerével!

Ő határozza meg irányelveinket, irányítja szervezetünket, hozza meg a legfontosabb döntéseket!

Natáliáról bővebben ITT olvashattok.


  

Rebeka

minőségirányítási vezető
üzemeltetési vezető

 Rebeka Natália közvetlen helyettese, aki már a kezdetektől részt vett minden munkafolyamatban
és felügyeli is azokat, biztosítva ezzel a legmagasabb minőségű kiszolgálást vendégeink számára, valamint oszlopos tagja
győri, budapesti állandó szalonunk illetve külső helyszínekre történő kitelepüléseink szervezésében és lebonyolításában.


Csilla

grafikus

Csilla közel 5 éve tagja szervezetünknek. Már a kezdetek óta Ő készíti a grafikai anyagainkat
mind digitális (Facebook, weboldalak), mind nyomtatott (ajándékutalvány, tanúsítvány) formátumban.
Csilla felel a közösségi média megjelenésekért, valamint többek között lebonyolítja nyereményjátékainkat.


 

Rebeka

Beszerzési vezető
adminisztrátor - ügyintéző
ShenMen asszisztens

Rebeka egy éve oszlopos tagja szervezetünknek. Egyaránt részt vesz irodánk
adminisztrációs feladataiban, valamint győri, budapesti állandó szalonunk
illetve külső helyszínekre történő kitelepüléseink szervezésében és lebonyolításában.


Maja

irodavezető
ShenMen asszisztens

Irodavezetőként Maja hatáskörébe tartozik a könyvelés előkészítése, a számlázási feladatok ellátása
és az adminisztrációs tevékenységek koordinálása, valamint
győri és budapesti állandó szalonunk, illetve külső helyszínekre történő kitelepüléseink állandó munkatársa már két éve.


Evelin

kiemelt adminisztratív munkatárs

Evelin az adminisztráció terén leginkább háttérfolyamatokban vesz részt, ezek közé tartoznak a vámügyintézések
és az e-mailen folytatott kapcsolattartás a vendégekkel.
Győri és budapesti szalonunkban illetve a kitelepüléseken szintén adminisztratív feladatokat lát el közel egy éve.


 

Borostyán

adminisztrátor - ügyintéző

Borostyán irodánk állandó munkatársa aki idén csatlakozott hozzánk.
Az ő feladata a bejelentkezéssel kapcsolatos mindennemű számlázási és adminisztrációs tevékenység elvégzése,
valamint az írásos dokumentumok iktatását és archiválását is ő végzi.


Kriszti

adminisztrátor - ügyintéző

 Kriszti szintén kizárólag győri irodánkban végzi feladatait több mint fél éve.
Az ő mindennapi tevékenységei közé tartozik a bejelentkezéshez szükséges kapcsolattartás a vendégekkel több platformon,
valamint több más adminisztratív feladatban is részt vesz.


Kitti

ShenMen asszisztens
webshop kapcsolattartó és áruösszekészítő

 Kittivel leginkább győri és budapesti állandó szalonjainkban, illetve kitelepüléseinken találkozhattok, valamint a
ShenMen shop -on beérkező megrendelések feldolgozásáért (és az ezzel járó adminisztrációs munkák elvégzéséért) felelős több mint két éve.


Nóri

ShenMen asszisztens
webshop kapcsolattartó és áruösszekészítő

 Nóri szervezetünk legfrissebb tagja, legfőbb feladata a ShenMen shop -on beérkező megrendelések összekészítése és feladása vásárlóink számára
(valamint az ezzel kapcsolatos adminisztatív feladatok elvégzése).
Ő felel elsősorban az előkészítő háttérmunkáért győri és budapesti állandó szalonjainkban, illetve kitelepüléseinken is találkozhattok vele.


 

Andi

ShenMen asszisztens

Andi lassan egy éve tagja szervezetünknek. Legfőbb feladata a vendégekkel történő kapcsolattartás, valamint
győri és budapesti állandó szalonunk, illetve külső helyszínekre történő kitelepüléseink állandó munkatársa.


András

ShenMen ügyfélszolgálati asszisztens

András feladata elsősorban a vendégekkel történő kapcsolattartás közel egy éve,
de találkozhattok vele kitelepüléseinken is, ahol adminisztratív tevékenységet lát el.


 

Máté

 ShenMen ügyfélszolgálati asszisztens

Mátéval budapesti és győri állandó szalojainkban, illetve kitelepüléseinken találkozhattok,
ahol adminisztrációs feladatokat lát el.

 


 

Szervezetünk fent felsorolt és bemutatott tagjain kívül fontos még megemlítenünk cégünk:

 

jogászát,
aki már 22 éve a jogi képviselőnk;


orvosát,
aki szervezetünk tagjainak megfelelő higiéniai és egészségügyi oktatásáért felelős;


egészségügyi szakemberét,
aki napi szinten segíti munkánkat, például az esetlegesen felmerülő kérdések esetén;


munkavédelmi szakértőjét,
aki a megfelelő és biztonságos munkakörülmények megteremtésében segít minket;


további 8 asszisztensét,
akik külső rendezvényeinken erősítik szervezetünket.

 

 

 

 

Elérhetőségeink

1143 Budapest, 14. kerület Tábornok utca 12.
9024 Győr, Holenda Barnabás utca 1. földszint 10.


Figyelem! A bejelentkezés kizárólag írásban lehetséges e-mailben, vagy facebook üzenetben.
info@shenmen-piercing.hu


Facebook: ShenMen piercing
Instagram: @shenmenpiercing
Youtube: ShenMen Piercing


"Mert bízni csak abban lehet, aki már bizonyított!"

 

 

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll.

A weboldal, valamint a weboldalon található szövegek, képek, feliratok, logók, grafikai és szoftveres megoldások, valamint a weboldalon található és más online, vagy kinyomtatott vagy termékhez csatolt termékleírások, használati utasítások, tájékoztatók az Első Magyar Mikropigmentáló Kft. tulajdonát képezik.

Az Szjt. 16. §. (1) bekezdése alapján tilos a weboldalon található szövegek, képek, feliratok, logók, grafikai és szoftveres megoldások, valamint a weboldalon található és más online, vagy kinyomtatott vagy termékhez csatolt termékleírások, használati utasítások, tájékoztatók engedély nélküli felhasználása.

A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni, azt felhasználni kizárólag az Első Magyar Mikropigmentáló Kft. írásos hozzájárulás esetén is csak a weboldalra való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet.

A teljes jogi nyilatkozatot itt olvashatod